az utolsó nap...

...aminek 37 percen belül vége. Az utolsó Helsinki séta, az utolsó bliccelés a vonaton, az utolsó főzés a konyhánkban, az utolsó mosogatás, az utolsó esti cigi a nappali ablakában, az utolsó látogatás Norbinál. Nem jó a szobámat szinte üresen látni, plakátok leszedve, fotók elpakolva, ruhásszekrény ruha nélkül. De hogy őszinte legyek, már haza akarok menni. Ez az utolsó hét eléggé megviselte a lelkem.
Láttam, ahogy mások pakoltak, búcsúzkodtak, hazamentek, és nem jó így maradni. Azt hittem, poén lesz, hogy a suli utáni héten még maradok, de nem...Ez a hét kellett ahhoz, hogy nyugodt szívvel mehessek haza, mert ennek a szemeszternek, az egész Helsinkinek vége van. Ezt láttam egy héten keresztül. Én itt voltam, néhány ember még itt van, de az egész egyáltalán nem olyan, mint volt. A csapatunk szétszéledt, a lakásunk üres, az egész ház üres, és ezt nem jó látni.
Feledhetetlen 135 nap volt! Minden és mindenki hiányozni fog...De 16 óra múlva már Budapesten leszek!

("valami véget ért, valami fáj...")