a nő a természet bájos tévedése...

Ezt a mondatot a Tomitól kapott nőnapi köszöntőben találtam. Nos, jó dolog ez a Nőnap, körülbelül annyira, mint a Valentin nap. Már éjfél után 1 perccel realizálódott bennem, hogy megint elmarad a virág, meg a köszöntés olyan embertől, akinek én nem a barátot, lányát, testvért, havert jelentem, hanem a Nőt. Szeretnék reménykedni benne, hogy jövőre talán kapok egy szál tulipánt vagy egy félig hervadt szekfűt olyantól, aki kicsit is hasonlít a nagyŐ-re.
Annyira nem mókás egyedül lenni. Itt Helsinkiben azért nincs nagy gond, mert elvagyok, de egyszer haza kell majd menni a megszokott életembe, és ott annyira leszek egyedül, mint amennyire már másfél éve vagyok.
Csak annyit szeretnék, hogy valakivel összegabalyodjak, mint ahogy egy képen láttam, és boldog legyek. Hogy szeressek és viszontszeressenek. Hogy végre ne héja-nász az avaront játsszak valakivel, akiről azt hiszem, hogy van, pedig nagyon nincs...Hogy ne feleslegesen küzdjek egy ideálért viszonzás nélkül.
Éljen a nőnap! Sajnálom, ha csalódást okoztam a hangvétellel, majd talán estére lesz egy kis sunshine-happiness is...