fiúk nyugaton...

Mivel sokan kérdezik tőlem, hogy mi újság itt kint a fiúkkal, egy egész hozzászólást szentelek nekik. Persze, tudom, hogy reklamációkat kapok majd, hogy miért nincs mindegyikről fénykép, de semmi sem lehet tökéletes.
Szóval fiúk...vannak hollandok, franciák, de akik igazán elvarázsolnak, azok a germán férfinépek. Imádom őket. Mindegyiket külön-külön és együttvéve. Maik volt az első...Kék szem, érdekes hajszerkezet, kigyúrt test. Kedves, lökött srác, aranyos akcentussal. Együtt nyomtuk a finn órákat, sokat buliztunk. A közös számunk a "Don't you wish a girlfriend was hot like me...", nem véletlenül. És ő szoktatott rá a kondizásra. Egy buliban ismertem meg Matthist, akiről kiderült, hogy szereti a drumandbasst, bár azóta sem cseréltünk számokat. Matthisszal együtt buliztam Stockholmban, nagyon kedves, tipikus német arca meg haja van. Az Orientation Weekend alatt lettem jóba Stefannal és Sebastiannal. Mindketten már augusztus óta itt vannak, és remekül megtanulták a "leszopsz?" kérdést magyarul. Róluk mindig eszembe fog jutni az, amikor Kiljavában aludni próbáltam, bejöttek a szobába, leültek az ágyra, és felébredtem. Annyira drágák voltak, megnyugtattak, hogy semmi baj, aludjak csak, még be is takargattak. Olyan bátyj érzésem van velük kapcsolatban. Sebastiannal együtt biciklizünk a konditeremben, Stefannal meg nyomjuk a súlyokat, ő többet, én kevesebbet, de mindig vicces! Amikor kosarazásnál csapatot választottam Stefan volt az első, akit beválogattam. Gyönyörű szemei vannak. Ugyanez igaz Sebastianra is, aki szőke hajú, kék szemű. Simon a legújabb ismerősöm, vele tegnap kerültem igazán kapcsolatba, amikor bulizni mentünk, és én voltam az egyedüli lány. Előtte átmentem hozzájuk, és vodkával Black Jackeztünk. Elég sokat beszélgettem vele, éppen a diplomáját írja, és közben nagyon sokat dolgozik. Különös ismertetőjele, hogy nagyon magas, szép barna szemei vannak, és általában sapka van rajta. Éjjel mondhatni én vittem haza. A sort pedig Norbert zárja, aki a fenti képen látható. Kinézetre teljesen az én típusom, belsőre már annyira nem, de nehéz megítélni, mert általában magyarul beszélünk, és néha udvariatlannak tűnik, de ez lehet, hogy csak a nyelv nem megfelelő használatából adódik. Norbertnél sosem lehet tudni, hogy hányadán állunk egymással. Néha jobb, néha nem beszélünk, néha flörtölünk, néha számokat küldünk egymásnak.
Ők a kedvenceim itt, akik állandóan meglepnek, akikkel mindig jól érzem magam. Fiúk Nyugatról...

kis birodalmam...

Már olyan régóta készülök megmutatni a helyet, ahol élek, vagyis a szobámat, amit imádok. Amikor beköltöztem, el sem hittem, hogy valaha otthonossá teszem, és szeretni fogom. De azóta kidekoráltam, kihasználtam, hogy ragaszthatok bármit a falakra, vettem ezer kis apróságot, amivel feldobhatom. Kerüljetek beljebb! Ez a látvány fogad, ha megérkezem. Direkt nem raktam rendet a fotó kedvéért, hogy úgy mutathassam meg, ahogy valójában kinéz. Szerintem a lakásunkból nekem van a legtöbb kütyüm az asztalon, tele van teljesen, alig férek el. Ezek a kis apróságok kellenek viszont ahhoz, hogy otthon érezzem magam. Nagyon szeretem ezt a szobát!
Ezt látom az ablakomból, a nyolcadik emeletről most. Hóesésben meg szikrázó napsütésban persze sokkal mókásabb. Nagyon sokat bámészkodok innen, minden reggel hagyom magam meglepni, amint elhúzom a függönyt, és késő estig úgy is marad.
Ez az ágyam feletti fal, ahova képeslapokat raktam, egy képet a tesóról, és egy fontos flyert...
Az asztal feletti fal is ki lett dekorálva tallini emlékekkel, képeslap, pénzek, valamint ide tettem a külkeres munkarendet is, hogy tudjam, mikor mit kell csinálni otthon, mikor van szünet, stb.
Itt töltöm a napok nagyrészét az asztalnál. Fő helyen természetesen a laptop...A káosz állandó itt, de a lényeg, hogy én mindig megtalálom, amit keresek valahol a papírok, füzetek mélyén. Az asztalom szerepe otthon is ugyanez, mindig tele van pakolva...
Itt van az összes kozmetikai szerem ennek a komódnak a tetején. Felhívom a figyelmet a fonott kosarakra, jelenleg négy darab van a szobában...A kozmetikumok felett stílusosan egy Etam Lingerie plakát, ez a szoba legújabb vendége...
Fényképek az asztalon. A "Friends always" tartó Timi szülinapi ajándéka volt, és megkért, hogy hozzam el ide. A képek folyton változnak, most ez a három van kint néhány hete...Imádok fotókat nézegetni...
Ez meg itt a fotel, amin szinte sosem ülök, hanem helyettesíti az otthoni szobainast, mindig tele van ruhákkal, a táskámmal, és minden olyannal, ami nem fér az asztalra. A piperepolc alatt meg össze-vissza van minden. A második polc a bárszekrényé, itt gyűjtöm az alkoholt. Most csak azért van ekkora készletem, mert Anyuék hoztak Martinit, tequilát, gyümölcsös vodkát...
Itt meg a szoba másik fele, az ajtóm, és a gardróbszekrény egy részlete. A pici képek az ajtón egy katalógusból lettek kivágva, kismillió Marimekko táskát ábrázolnak. Még kitehettem volna a MNG katalógus képeit is, de aztán elvetettem az ötletet, mert Kainál és Petránál is az van a falakon...
Ez tehát az otthonom, minden részlete én vagyok...

sítúra...

Tegnap sítúrát szerveztek nekünk Lahtiba, ami 100 km-re van Helsinkitől. Ez volt a vigaszdíj, mert a többiek csütörtökön Lappföldre mentek. Kb. 5 éve nem síeltem, és az otthoni aggodalmak eredményeképpen annyira óvatos voltam, hogy sikerült megúszni esés nélkül. Kölcsönkértem Kai sígatyáját, ami annyira kicsi volt rám, hogy alig tudtam begombolni, de még így is jobb voltam, mint ő, aki fel sem tudja húzni a fenekére. Amilyen kis butus volt, próbálás nélkül vette meg ezt a Nike nadrágot, ami nem lehetett egy olcsó mulatság, használni mégsem tudja. Felajánlotta, hogy megtarthatom, de sajnos nekem sem kényelmes. A síelés egyébként esti program volt, 7-re értünk Lahtiba, és 11-kor indult vissza a busz. Szólt a zene, a pályákat kivilágították, nagyon jól éreztük magunkat. Íme néhány kép!Ez a megérkezéskor készült, nagyon szép volt a táj...Mindenhol pici piros házak, sok-sok síelő...
Itt éppen próbálunk felmelegedni az első 1-2 óra után. Volt kint egy kis tábortűz, mely köré leülhettek az emberkék. Sajnos, a tűz nem látszik, de a mosoly azért ott van! Nagyon jól éreztük magunkat. Meglátogattuk a közeli bisztrót is, vettünk Danival (német leányzó) forró csokit, visszaindulás előtt meg ettünk sült krumplit.
Küzdök a síbakanccsal...Miután levettem, úgy ropogott a bokám, mintha muszáj lett volna.
Kis pihenőt tartottunk a fotó kedvéért Danival. Az első lesiklás elég viccesre sikerült, nagyon féltem, hogy elesek. Aztán fokozatosan belejöttem. Az első csúszás után már csak a lifttől féltem, de azzal is megbarátkoztam idővel.
A kölcsönző ajtajában Danival...Itt már nagyon be voltunk zsongva a síelésre, alig tudtuk kivárni, míg kitöltjük a papírokat, és megkapjuk a felszerelést.
És íme én, a sípályák lédije...Éppen csak felcsatoltam a lécet, és máris készült az első fotó...Felejthetetlen, tökéletes este volt. Hazafelé meg édesen aludtam a buszon.

minden nap új varázslat...

Helsinki, meg az itteni életem magában is mindig tartogat valami meglepetést. Valamire mindig rá lehet csodálkozni. Most éppen a nyolcadik emeleti szobámból nézem az eget, és gyönyörű! A nap már lenyugvóban van, a horizont lilás, és csak úgy szép. Megnyugtató, harmónikus. Most, hogy elvileg jön a tavasz, még többször fogom ezt érezni. Tavasszal újra kell ismerkedni Helsinkivel.
De nem csak a város, hanem az élet is tele van meglepő új dolgokkal. Tegnapi "Back to the USSR" buli, ahol összesen egy embert ismertem, de mégis jól éreztem magam, ettünk orosz palacsintát, ittunk orosz vodkát, orosz zene szólt. Újdonság volt tegnap, hogy 2-3 hónap után először kellett németül beszélnem, mert az új periódusban felvettem ezt a tantárgyat. Kihívást jelentett egy mondatot megformálni. De a végére belejöttem, és még tetszett is. Van vagy 3 új tantárgyam, és mindegyik egy új kaland.
Ma eldöntöttem, hogy az egyik tárgyból a magyar rendszerváltásról fogok prezentálni, főleg a kultúrális hatásokra kihegyezve.
Meglepődöm néha magamon, a reakcióimon, a viselkedésemen...Úgy érzem, pozitív irányba változtam. Nem tört le a téli hideg és depresszió, többet mosolygok, mint otthon. Nyitott vagyok mindenre, legyen szó új emberek megismeréséről, vagy egy hirtelen sítúráról.
Ma elment a csoport nagy része Lappföldre. Nem bánom, hogy maradtam, de üres a lakás nélkülük. A hétvége nagy részében csak Kaijal leszünk itthon. Program persze lesz bőven, de hiányozni fognak a többiek. Néhányukat nagyon kedvelem. Sokat lehet tanulni mindenkitől. Azon túl, hogy nyelvi trükköket ellesünk egymástól, nagyon jó beszélgetni...Mindig van miről. Kezdem érezni a kötődést az itteniekkel. Most ők a bázis, de nem felejtem el az otthont sem.

(már csak 8-at kell aludni, és itt lesz Ágica, 2 hét múlva pedig Timi is!)

helsinki tegnap és ma...

A cím nem azért lett tegnap és ma, mert le szeretném írni az elmúlt két napomat, hanem mert az élet itt is változik, és már napok óta motoszkál bennem, hogy leírjam, mi lett más januárhoz képest. Először is hosszabbak a nappalok, és reggel hattól este hétig világos van. Az, hogy melegebb lenne, nem egyértelmű, mert csúnyán 0 alatt vagyunk még mindig, de sokat süt a nap, és ettől jókedvre derül mindenki. A zsizsegés és a tavasz benne van a levegőben, még akkor is, ha ez a hőmérőn nem mindig látszik.
Kevesebbet járunk szórakozóhelyekre, mindenki megunta a Candyshopot, meg a Sean Pault, úgyhogy mostanában rengetegszer a közös főzés és együtt vacsorázás az esti program. Mint például ma is. A csapat nagyon együtt van, kialakult, hogy ki kit szeret jobban, ki kivel vacsizik, nekem is megvan a kis társaságom.
Az itteni életemben több a sport, számomra is érthetetlen módon, mert sosem voltam az a tornász fajta, és a tesiórákat is legjobban a kispadról szerettem nézni, már amikor ilyenre lehetőségem volt. Több a közös program, és ezért többször alakul úgy, hogy "nincs a gépnél" jelzést ad az msnem. Megszűntek a hajnalig tartó csetek vele, és több a cserediák partner, akikkel megtárgyaljuk a nap és az éjszaka eseményeit.
A közös beszólások gyűjteménye is csak bővül, a "not now maybe later" legendája messze földön híres, és még sok ilyen van a tarsolyban. Sok olyan zene van, amit ha meghallok 2 év múlva, tuti, hogy ez a félév jut majd eszembe.
És ahogy a tél tavaszra fordul, sokat gondolok az otthonra, a barátokra, egyre jobban hiányzik mindenki, éppen ezért feladtam azt a tervet, hogy nyárra vagy a gyakorlatra itt keressek állást. Eddig minden úgy alakult az életemben, ahogy annak lennie kellett, és remélem, hogy lesz még nekem közöm Helsinkihez, ha nem most, talán később (not now maybe later)...

bloggolás...

Rájöttem, hogy nemcsak írni jó, de olvasni is...nagyon. Már két kezem sem lenne elég arra, hogy megszámoljam, hány ember blogját követem nyomon az interneten. Valahogy jó érzés másnak az életébe belepillantani, ráismerni a stílusára, és megfigyelni, mit tart lényegesnek az életéből. Van, akié tetszik, és van, akié nem. De azért olvasom rendületlenül, és csalódott vagyok, ha nincs új a tegnaphoz képest. Néha fura érzés például egy volt kedves naplóját olvasgatni, ahol annyi intim infó van, hogy lehet, hogy nem is tartozna mind rám. De ő mégis leírja, megosztja a magánélete legbelső titkait velünk, velem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok kíváncsi. Úgyhogy írom és olvasom a blogokat, néha hozzászólok, néha csendben maradok, de jó dolog a blogolás, ehhez nem fér kétség.

zólyomiék helsinkiben...

A reptéren kezdődött örömkönnyekkel...Már vagy 20 perce leszállt a gép Budapestről, és Anyuék még sehol. Gyomorgörcs, aggódás, idegesség (vajon jó helyen vagyok, biztos innen jönnek?). Aztán megláttam őket. 2 hónap nagyon hosszú volt, és hihetetlen jó érzés volt újra megölelni őket. És onnantól következett 2 és fél nap felejthetetlen élmény, egy tökéletes látogatás sok-sok mókával, nevetéssel, ajándékokkal. Most újra fel vagyok szerelve mindenféle otthoni jó dologgal: almáspite, túróspite, még 3 másik sütemény, tekila, martini, pezsgő, dzseki, miniszoknya, sportcipő, füzetek, toll, sajt, túró, rétesliszt, rengeteg szósz, fagyasztott rántott hús, cigi, stb.
Pénteken tökéletes napsütéses jó idő volt, nagyot kirándultunk Suomenlinna szigetére hajóval, a városban hatalmas sétát tettünk, kávéztunk, pizzáztunk, Jóban rosszbant néztünk a laptopon.
Szombatra kicsit borúsabb lett az idő, úgyhogy megmutattam a kereskedelmi egységeket, bevásárlóközpontokat, H&M-et, és a kilátást egy szálloda 12. emeletéről (kizárólag lépcsővel). Vacsira elmentünk kebabot enni, aztán meg egy ír kiskocsmába, aminek hatalmas hangulata volt. Ott már nagyon búcsúeste-fíling volt rajtunk, mert jó volt ez a két nap együtt, csak kevés.
A ma reggeli búcsúzás a reptéren meg legalább annyira fájdalmas volt, mint amikor eljöttem, ugyanaz az érzés, mint 2 hónapja Ferihegyen, hogy lassítanám az időt, mert tudom, hogy 8:25-kor be kell szállni, de még van 10 perc, aztán már csak 5, és aztán bármi is van, de muszáj elköszönni, és jönnek az utolsó-utolsó ölelések és puszik. Nagyon nehéz volt eljönni a reptérről. És hazatérve is azt éreztem, hogy üres és túl csendes a szobám nélkülük. Most kicsit átadom magamat az önsajnálatnak.
A lényeg az, hogy itt voltak, és nagyon jól éreztük magunkat, csak most nehéz belegondolni, hogy legközelebb majd május végén Budapesten találkozom a családommal, akik azért a legjobban hiányoznak. De nem panaszkodom, imádom Helsinkit, imádok cserediák lenni, mert nagyon jó móka, csak kaptam egy szeletkét az otthonból, és most akarnám az egészet!

(nagyon jó volt, hogy itt voltatok, és láttátok, amit én látok nap mint nap, ezt a gyönyörű várost, meg a szobámat, és nagyon sajnálom, hogy már nem kell visszaszámolnom...hiányozni fogtok!)

palacsinta-apartman és technika...

Be kell vallanom, függők lettünk. Az egész 39-es apartman lázba jön a "pancake" szótól...Mindenki imádja, éppen ezért rengeteget csinálunk. És az egész már kezd hihetetlen méreteket ölteni. Kai reggelire eszi a palit, a többiek vacsira, és bárki bármikor téved hozzánk, valaki mindig éppen palacsintát csinál. Persze, mindenki másképp szereti. Petra kristálycukorral, Kai üresen, Woitek túrós-tejszínhabos-csokis-banánosan egyszerre, én pedig lekvárral. Sőt múlt héten Elodie-nál gyümölcssalátával ettük.
A mániánk ma volt csak igazán szemmellátható. Délután Woitek csinált, aztán kosarazás után én...Megkínáltam a többieket, secc-perc alatt elfogyott, és aztán Kai azt mondta, ő is csinál még egy keveset.

Ma a technikával ismerkedtem. Konferenciabeszélgetést eszközöltem Imóval és Nórikával, és remekül szórakoztunk. Norberttel pedig azzal próbálkoztunk, hogy hangklippeket küldtünk egymásnak, és így beszélgettünk. Aztán folytattuk azzal, hogy zenéket küldtünk egymásnak hangklippként. Kaptam mulatósat, meg Majka Tündi-bündit és LL Juniort. Én meg küldtem neki a Valami véget ér-t Ákostól (mindig üzenünk egymásnak, ha valamelyikünk éppen ezt a számot hallgatja)...
Zajlik az élet Helsinkiben...

kultúrális adaptáció...

Micsoda meglepetés, hogy megint a Kevin-féle óra legérdekesebb mozzanatait fogom leírni. A Kelet az Kelet című film megvitatásával vezettük be a témát, nevezetesen, hogy hogyan lehet élni egy a sajáttól eltérő kultúrában. Kiderült, hogy nekünk van a legkönnyebb dolgunk (mármint a cserediákoknak). Mi önkényesen jöttünk ide, és kevésbé éljük meg a kultúrális sokkot. És azt is mondta Kevin, hogy mi még most a "honeymoon" (mézeshetek) hatás alatt vagyunk, minden nagyon tetszik, élvezzük, hogy egy más országban, más kultúrában élünk. Azt is kielemeztük, hogy nem is igazán kerülünk kapcsolatba a finn kultúrával és emberekkel, mert annyira zárt a cserediákok köre, hogy keveset tapasztalunk a finn világból. Így van.
Én remélem, hogy a honeymoon hatás májusig eltart majd...Nem hiszem, hogy lesz mélypont, hogy elegem lesz Helsinkiből meg a környezetből. Talán azért, mert itt olyan gondtalan az élet, még akkor is, ha mosnom-főznöm kell magamra. Össze sem hasonlítható a Külkeres-munkás hétköznapokkal, a rohanással.
(holnap, holnap, holnap!!!!)

és most egy huszárvágással vissza hozzám...

Most, hogy a Banderas-rejtély megoldódott, úgy érzem, nem kell felhagynom a blog-írással.
Ha tegnap írtam volna, akkor csak szuperlativuszokban beszéltem volna az időjárásról. Olyan idő volt, hogy nem lehetett nem mosolyogni, ha kiléptem az utcára. A nap hétágra sütött, a hó olvadt, a Helia hőmérője +4 fokot mutatott...Délután el is mentem a kedvenc kikötőmbe, hogy megnézzem, milyen is a napsütés ott.
Sajnos, ma azért csúnyán befelhősödött, és nem volt napocska, szóval a mosoly némiképp lelohadt, de sebaj. Úgy érzem, a legszebb időben vagyok Helsinkiben. Nem esett egy csepp eső sem, mióta itt vagyok, a hideg is elviselhető, sokat süt a nap, lassan napszemüveget is kell vennem...
Ma megírtam a finn vizsgámat...Meglesz:)))

banderas...

Nos, annyira nem jó dolog bevallani magamnak, a blognak meg főképp nem, hogy csúnyán lóvá lettem téve. Egy kedves (?) barátom érezte szükségét a beszólogatásnak. Ma délután fény derült a kilétére, mert felhívott, és elmondta, hogy egy jó viccnek gondolta, de egyébként imád, meg minden. Picit úgy érzem, hogy hülyét csináltam magamból.
Köszönöm Nektek, hogy megvédtetek az álnokkal szemben. Egy jó dolog van az egészben, hogy legalább tudom, hogy nem egy utálóm írta, és azt is tudom, hogy több ilyen remélhetőleg nem lesz. Legközelebb már tudni fogom, hogy ki az, aki szereti a kétbetűs rövidítéseket, és aki babának szólít. Ha volt is valami sejtésem, azt is elhessegettem, mondván, hogy ő soha nem lenne képes ilyeneket írni rólam. Hát de...

ego...

Még mindig hiú vagyok:))) Akartam már olyan képeket magamról a blogra, amin normálisan nézek ki, van smink, meg haj is szép. Szóval ilyen vagyok ma!

nálam késő estig tart a vasárnap reggel...

Ismét vasárnap...A hét legnyugisabb napja. Semmi nincs nyitva, kevés ember van az utcán. Általában a vasárnapok a legnezebbek. Mert bennem van még a rutin, hogy ezen a napon együtt a család otthon, ebéd, miegymás. Na, de azért nem szomorkodunk, el lehet az időt ütni itt is.
Ma reggel például futni mentem, Helsinkiben először. Szikrázó napsütésre ébredtem, és nem akartam a szobámban tölteni a napot. Így reggeli után felkerekedtem, és a vonat vonalán elindultam futni. Volt rajtam két pulcsi, termoharisnya, és most először kabát nélkül léptem az utcára. Nagyon jó volt futni, körülöttem az erdő, néha elment mellettem egy vonat, teljes nyugalom, jing és jang.
Találtam egy tavat is, be volt fagyva, és az emberek mászkáltak rajta...Jó volt kint lenni a természetben. És azt szeretem Helsinkiben, hogy a természet nincs messze. Kis lakott terület, majd egy erdős rész, majd megint lakott terület...
Azt mondják, a sport alkalmas a feszültségek levezetésére. Namármost, akkor nekem ezen a héten vagy sok volt a feszültség, vagy nagyon szeretek sportolni (kondi, úszás, kosárlabda, futás). És hogy jobb lett-e? Fogjuk rá. A jó hírek mellett néha érkeznek aggasztók is Budapest környékéről. A legjobb, ha homokba dugom a fejem, és nem foglalkozom velük. Budapest most nagyon messze van, és megnyugtató a távolság, meg az, hogy az aggasztó dolgokkal szemben teljesen tehetetlen vagyok. Majd valahogy csak lesz!

tudok élni...

...legalábbis mindenki ezt mondja. Hol egy kis konditerem, hol egy kis kosárlabda, ma pedig teljes wellness kezelés. Kaijal elmentünk usziba, aztán belemerültünk a jakuzziba, majd szauna, a végén pedig egy kis szolárium. Kai nem tartott velem, ő nem él ilyenekkel, lévén, hogy gyönyörű étcsokiszínű bőre van. Néha az egészséges életmód is fárasztó, de azért erőt vettem magamon, és bevásároltam a hétvégére. Bejártam egész Helsinkit, hogy olcsóbb csirkemellet találjak, mint amit tegnap a Lidl-ben láttam, de az egész hiábavaló volt, a végén csak ott vettem meg. Holnap Helsinki felfalása a terv, még nem tudom biztosan, hogy hova is megyek, de be a citybe mindenképpen, mert már egy hete nem jártam ott.
Kellemes hétvégét mindenkinek!
(már csak 6 nap...már csak 21 nap...már csak 27 nap!!)

finn kultúra, és ami belefér...

Mivel ma verőfényes, ámde annál álmosabb napra virradtam, a legemlékezetesebb megörökítendő dolog a reggeli Increasing Intercultural Awareness órám volt. Az is csak azért, mert nem idióta feladatokat oldottunk meg, és még csak nem is a banya tanárnő beszélt (ő az, akit nem bírok a Helián), hanem az egész órát a finn kultúrának szenteltük. Tettük ezt olyan formában, hogy 3 héttel ezelőtt párosával választottunk egy témát, amit ma prezentáció formájában előadtunk. Mi voltunk az elsők Nellával, a finn barátnőmmel, és a design-prezi nagyon jó lett. Tele képpel, animációval. Ha bárki szeretné megnézni, írja meg, és elküldöm, dizájn-mániásoknak ajánlom, kis betekintés a finn formatervezés világába!
Érdekes volt a többi előadás is...Volt szó a finn filmművészetről (én eddig csak a Hymypoika-t láttam Niki jóvoltából), a szaunáról, a karácsonyi ünneplési szokásokról (nem sokban különbözik, csak az ételfelhozatalban, az otthonitól), a finnek nyaralóiról (vidék, no elektromos áram, no benti wc, no tv, no fűtés, van szauna, és általában egy tó mellett található), a finn-svéd kultúráról (mivel mindkettő hivatalos nyelv itt), a finnek ivási szokásairól (érdekes kimutatásokkal, és összehasonlítva Spanyolországgal), a hosszú téli éjszakák egészséget érintő hatásairól, és a finn ételekről. Ez utóbbinál belegondoltam, hogy lassan nem ártana megkóstolni valami tipikus finn ételt, mint rénszarvashús, vagy a mämmi (ez édes és fekete, nem mondom ki, hogy mire hasonlít). A rénszarvival csak az a bajom, hogy úgy megszerettem őket (már van plüss rénszarvasom is), hogy nincs szívem megenni, de lehet, hogy kipróbálom.
(és ami a legfontosabb: már csak 1 hét...!!)

nőnap 2006...

Végül, de nem utolsósorban összegyűjtöttem a mai nap legkedvesebb üzeneteit nőnap alkalmából:

• " a nő a természet bájos tévedése"
• "A férfi jutalma a nő, a nő jutalma a tudat, hogy ő jutalom."
• "Mademoiselles, créature de perfection"
• "hölgyek, nők, leánykák, kisasszonyok!Értetek vagyunk az év 365 napján, de ma ki is mondjuk!"
• "Boldog Nőnapot minden Hölgynek, és kívánom, hogy mindenkinek jusson legalább egy szál virág is a mai napon!"
• "A nő átmeneti lény az ember és az angyal között" (Balzac)
• "A nõ akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik." -Rippl Rónai József-Nagyon boldog nőnapot minden drága kedves högy ismerősömnek! Nélkületek nem tudok élni,és nem érdemes élni! Imádlak titeket,Ti nők! Legyetek boldogok!

És akkor a sok sima "Boldog nőnapot" üzenetekről nem is beszéltem. Köszönöm mindet!

és tényleg lett sunshine, happiness...

...mert amilyen rosszul indult a nap, annyira lenyugodtam a végére. Sok jó dolog történt. Kevin például felköszöntötte az összes lányt, aki a csoportban volt, és mindannyian kaptunk csokit. Igazi gentleman!
Utána meg elmentünk kosarazni a csoporttársakkal. Ezer éve nem volt kosárlabda a kezemben, de hamar belerázódtam. Annyira jó dolog Erasmus diáknak lenni! Egyszercsak kitalálni, hogy ma kosarazni akarunk, és semmi nem áll az utunkban. Összejött 8 fiú meg 2 lány, gyorsan lett két 4+1-es csapat, és hatalmas meccset játszottunk. Az én csapatom nyert, de ez nem jelent semmit, én végig nem tudtam, hogy mennyi az állás. Csak rohangáltunk, kiizzadtunk, elfáradtunk, és nagyon élveztük. Jó ez a csapat! Teljesen összerázódtunk a két hónap alatt egy nagy baráti társasággá. Együtt élünk, együtt járunk suliba, együtt bulizunk, főzünk, sportolunk, kirándulunk. Jó érzés, hogy a tagja lehetek.

tárgyiasult kultúra...

Nem lesz kőbe vésett szabály, hogy ha szerda, akkor mindig Kevin órájáról írok, de megint érdekes dolgok voltak, és szeretném közkinccsé tenni. A feladat a következő volt: Válassz egy tárgyat, lehetőleg olyat, ami jellemző az országodra, és el tudsz hozni az órára, és mutasd be a többieknek. Ha nem tudsz ilyet hozni, akkor prezentálj valamit PowerPoint segítségével.A franciák nagyrészt bagettet hoztak, bort, kozmetikai szereket, parfümöt, a finnek a szaunát prezentálták meg a Kalevala ékszereket, a hollandok a Heinekent mutatták be, valamint mogyoróvajat és a tulipánt. A kínai csoporttárs díszes függőket hozott, az indonéz lány kendőket, a szlovénok csipkét, a németek képeket mutattak a VW-ről, a Porshe-ről, a kakukkosóráról, a Smart kocsiról. Én Magyarországot képviseltem a Zsolnay porcelánokkal, sajnos csak kép formájában.
Mielőtt nagyon elterjedne az a sztereotípia (amiket egyébként nagyon nem szeretek), hogy a franciák felsőbbrendűnek gondolják magukat minden más nemzetnél, elárulom, hogy itt a hollandoktól tapasztalom ezt. És már kezdem unni, hogy Hollandiában minden very famous, very typical, és minden ilyen feladatnál ezt hallgatjuk, hogy tulajdonképpen Hollandia a világ közepe. Szép-szép a nemzeti öntudat, de azért annyira nem kellene ünnepelni magukat, mert irritáló...
És a múlt heti közmondásos beadandóra Kevin négyest adott, aminek nagyon örültem...Hiába, egy angyal ez a pasi. Majd a nőnapi beszámolómban lesz még egy plusszpont neki, de az csak este következik, kivárom még, mit hoz ez a nap...

a nő a természet bájos tévedése...

Ezt a mondatot a Tomitól kapott nőnapi köszöntőben találtam. Nos, jó dolog ez a Nőnap, körülbelül annyira, mint a Valentin nap. Már éjfél után 1 perccel realizálódott bennem, hogy megint elmarad a virág, meg a köszöntés olyan embertől, akinek én nem a barátot, lányát, testvért, havert jelentem, hanem a Nőt. Szeretnék reménykedni benne, hogy jövőre talán kapok egy szál tulipánt vagy egy félig hervadt szekfűt olyantól, aki kicsit is hasonlít a nagyŐ-re.
Annyira nem mókás egyedül lenni. Itt Helsinkiben azért nincs nagy gond, mert elvagyok, de egyszer haza kell majd menni a megszokott életembe, és ott annyira leszek egyedül, mint amennyire már másfél éve vagyok.
Csak annyit szeretnék, hogy valakivel összegabalyodjak, mint ahogy egy képen láttam, és boldog legyek. Hogy szeressek és viszontszeressenek. Hogy végre ne héja-nász az avaront játsszak valakivel, akiről azt hiszem, hogy van, pedig nagyon nincs...Hogy ne feleslegesen küzdjek egy ideálért viszonzás nélkül.
Éljen a nőnap! Sajnálom, ha csalódást okoztam a hangvétellel, majd talán estére lesz egy kis sunshine-happiness is...

girl party...

Az ötlet Elodie fejéből pattant ki, amikor ma meghívott engem a lakásába egy kis "aperitifre". Ez valószínűleg náluk az előételt jelenti, és nem csak a röviditalt az étkezés előtt. Készített kis szendvicseket, sült virslit, vett csipszet, megterített, és mi meg csatlakoztunk. (Mi: Petra, Kai, Dani, Anna és én.) Vittünk kekszet, Annáék bort, és majdnem három órán keresztül ment az evészet, ivászat, pletyózás...A konklúzió az, hogy a csajok a világ minden táján ugyanolyanok. Kibeszéltük az összes srácot a csoportból, kinek ki tetszik (le lett szólva az ízlésem Norbert-ügyben), ki-kivel-mit-mikor-hol szokásos. Érdekes módon mindenkit ugyanaz érdekel, mindannyian éhesek vagyunk az új pletykákra. Remekül elszórakoztunk. Nagyon kedvelem Elodiet :)))

mindenkinek...

Imádom, hogy olvassátok, hogy írtok bele, hogy érzem, hogy gondoltok rám. Az összes családtagomnak, barátomnak, barátnőmnek, havernak köszönöm még egyszer-sokadszor, hogy olyan távolból is itt vagytok nekem...

megint hétfő...

Itt nincs semmi bajom a hétfőkkel. Délre kell suliba mennem, úgyhogy olyan mintha a hétvége kissé meg lenne plusszolva...Ma Kevin óráján az azonosságról, azonosságtudatról beszéltünk (identity). Délután ismét fitness, kondi, majd szauna...Jó dolog ez az edzőterem! Ott mindig lehet találkozni mindenkivel. Általában még egy időben is járunk. Ma már éppen a vége felé közeledtem, amikor két francia lányzó felkapott két szteppadot, és elkezdtek rajta gyakorlatozni. Én is csatlakoztam. Nem tudom, mikor voltam utoljára step-aerobicon, de előjöttek a régi mozdulatok egy perc alatt. Utána meg a következő emlékezetes pillanat az volt, amikor a terem bezárása előtti utolsó 5 percben már mindenki csak nyújtott, és ott feküdtünk a földön vagy hatan, és csak néztük a plafont...Valahogy nagyon jó érzés volt ott lenni a többiekkel, és csak feküdni, lazítani. Az ilyen pillanatoknak kellene örökké tartaniuk!
Remélem, hogy az optimizmusom megmarad, ha hazamegyek, és otthon is tudok majd örülni az ilyen kis dolgoknak! Itt úgy rá tudok csodálkozni az apróságokra is, és boldoggá tesznek egészen pici történések is. Szeretném ezt megőrizni. Ma beszélgettünk arról, hogy ki mennyire akar hazamenni. Én mondtam, hogy én nem szeretnék hazamenni még (szerintem nem is fogom ezt érezni), de a többiek már hajlanak affelé, persze, nem mindenki.
Csütörtökön a finn dizájnról prezentálunk egy finn csajszival közösen, és éppen azt készítem elő...Nagyon pörgős, érdekes előadást akarunk, csak sajna, kevés az idő, úgyhogy jól meg kell szerkeszteni. Holnap találkozunk, és összedobjuk a dolgot. A lehető legjobb téma ez nekem.
(már csak 10 nap...)

újra itthon...

Nagyon jó volt ma hazatérni a többiekhez, a lakásunkból csak én mentem erre a túrára. Mindenki tök kedves volt, mondták, hogy hiányoztam, és nagyon jólesett. Alighogy lepakoltam, meg megreggeliztem, elmentünk az itteni bolhapiacra, és eltöltöttünk ott egy kis időt Petrával és Kaijal. Vettem 2 szép blúzt 2€-ért (ez az, amikor utánam dobják), mindhárman bevásároltunk. Legfőképpen a használtruha-biznisz érdekelt minket. Itt teljesen általános, hogy ha van megunt ruhád, akkor bérelsz egy asztalt 23 €-ért (nem is sok), és eladod őket. Én el tudnék adni jó sok mindent az otthoni sajátomból! Elkapott a vásárlási láz, de szerintem jutányosan hozzájutottam a blúzokhoz, persze alkudtam kicsit. Próbálás nélkül persze rizikós ruhát venni, de jól választottam. Mindkettő jól áll!

stockholm...

Gyönyörű a város...Sokkal nagyobb mint Helsinki, sokak szerint szebb is, de én elfogult vagyok, úgyhogy azt mondom, mindkettő szép. Péntek reggel érkeztünk meg, a szállodában leraktuk a csomagot, és mentünk körülnézni. Bementünk az óváros részbe, érintettük a Parlamentet, elkaptunk egy őrségváltást, megnéztük az itteni "Váci utcát" sok ajándékbolttal, zászlóval, kütyüvel. Aztán következett az ebéd (McDonald's és Burger King kaját váltogattuk szorgalmasan), majd egy pici pihenő, és mentünk bulizni. A német társasággal egy Morrison's szintű helyre keveredtünk, nem volt rossz, zene ugyanolyan, mint mindenhol, rengeteg ember, és meglepő módon a svédek nagyon kis szépek...Elsősorban természetesen a fiúk. Adnak a kinézetükre, szolárium, jó cuccok, ápoltság. Szombat reggel svédasztalos reggeli volt, jól beettünk, sőt, szendvicseket is gyártottunk az útra, csakhogy elkerüljük a mekit végre. Egész hétvégén havazott, fújt a szél, szóval a neten beígért jobb idő sehol nem volt. Szombaton sikeresen eltévedtünk, és mindenki máshogy tudta az utat, szép nagy köröket tettünk a belvárosban, mert meg kellett találni egy boltot, amit pénteken láttunk, de amikor nagy nehezen végre megtaláltuk, akkor senkinek nem kellett semmi. Szóval nem volt egyszerű.
A konklúzió az, hogy szeretnék még egyszer egyedül visszamenni amíg itt vagyok északon, és alaposan megnézni mindent, mert ez a csoportos banzáj annyira nem jött be. Valószínűleg hozzászoktam Helsinkiben, hogy egyedül fedezem fel a várost. Néha Stockholmban az agybaj kerülgetett a többiektől. De nagyon tetszett minden, szívesen eltöltenék ott is egy szemesztert...

viking line...

Nos, a hétvége mesélését a Viking Line bemutatásával szeretném kezdeni. A Viking Line egy hajótársaság, de ez a név már többet jelent, mint csupán egy vállalatot. Fogalommá vált. Valószínűleg a Tax Free vásárlás lehetőségének köszönheti népszerűségét, bár én nem találtam annyira nevetségesen olcsónak az árakat. Édesmindegy szerintem, hogy egy üveg Bacardi 5000 HUF, vagy 4750 HUF, egyiket sem veszem meg. De a finnek meg vannak őrülve a Viking Line áraiért. A hajó szerintem óriási, 10 emeletes, van egy szint az autóknak és az állatoknak, rengeteg szint a kabinoknak, egy Tax Free boltos szint, egy diszkó (2 terem minimum), egy étterem, és nagyjából ennyi. Szép, kényelmes, a kabinokban fürdőszoba tusolóval, törülközővel, tusfürdővel. Nagyon jó kis utunk volt odafelé...Éjjel mentünk a diszkóba, táncizás, aztán be a kabinba, reggel zuhany, és irány Stockholm. A visszafele út már kevésbé volt ilyen parádés, mert a hajó úgy mozgott, mintha egy kis csónak lett volna a hullámzó tengeren, és kaptam egy kisebbfajta tengeribetegséget. Konkrétan nem tudtam felkelni az ágyból, annyira dülöngélt a hajó, szédültem, hányinger, stb. Hazafelé már nagyon vártam a kikötést.
Viszont ami negatívum Vikingéknél, az a rengeteg holtrészeg finn. Megdöbbentő, elszomorító, megbotránkoztató az, ami a hajón megy esténként. A lábukon nem állnak a finnek, a 15 évestől a 70 évesig. Szerintem szééégyen!

vissza-számol...

(már csak 15 nap, nagyon várom!)

a 39-es apartman...

Ma a jól megérdemelt kondi után elmentem bevásárolni az esti palacsintatortához, mert megígértem a lakótársaknak, hogy csinálok nekik, mielőtt Stockholmba megyek. Aztán Petra is elkapta a fonalat, és kitalálta, hogy ő meg akkor rösztit csinál holland módra. Úgyhogy ma komplett vacsi készült ötünknek. Nagyon családias volt a hangulat. Romain éppen csak hazaért a kondiból, Woitek meg a munkából, és ültek is asztalhoz. Beszélgettem már erről másokkal is, de ez egyáltalán nem tipikus, hogy a lakótársak ennyire együtt vannak. Persze, nálunk is vannak rosszabb és jobb napok is, van, amikor az agyamra mennek, van, amikor én is nekik, de összességében nagyon szerencsés vagyok, hogy velük élek, és ilyen milliőben. Mindenki igyekszik megosztani, amije van, és eddig egy hangos szó nem hangzott el. Sokan irigyelnek minket. Nagyon jók ezek a vacsik...Utána mindig beszélgetünk, ma is ráterelődött a szó a kalandokra, meg sikamlósabb témákra (ki, kivel, hol, mikor, hányszor, mit), és rengeteget nevettünk. Szeretem őket...

közmondás...

Ha szerda, akkor Kevin órája...Mára az volt a feladat, hogy keressünk egy közmondást az anyanyelvünkből, és fordítsuk le szó szerint valamint jelentés szerint is angolra, magyarázzuk el, miért tipikus, miért fontos, milyen értéket közvetít, mit tanít...És mellé még kellett három szó vagy szókapcsolat is, amik jellemzőek az országunkra.
Az én közmondásom: Egyszer volt Budán kutyavásár. Kaptak a többiek egy kis morzsát Mátyás királyból, meg a magyar népmesékből. A három szó pedig: 1. drága (mint drága vagy nekem), 2. rendes ember ("sosem lesz belőled rendes ember, ha ilyeneket csinálsz"), 3. felmenni Budapestre (a fővárosról alkotott kép, miért is megyünk mi "fel").
Érdekes volt, hogy a többi nyelvben is hasonlóak az értékek, a tanítások, csak éppen máshogy fejezik ki. És beigazolódott a sejtésem, hogy a hollandok rendkívül anyagiasak (látom a lakótársamon és a barátain), négyből hárman pénzzel kapcsolatos közmondást hoztak.